St. Stephen Basilica [Szent István Bazilika]

St. Stephen Basilica [Szent István Bazilika]

A templom építészeti szerkezete nem bazilikás elrendezésű. A görög kereszt alaprajzú, kilencosztatú belső teret nyugatról a sekrestye és a Szent Jobb-kápolna, illetve a félköríves szentély zárja le. A kereszt szárainak metszéspontjában, a szentély fölött magasodik a tamburos kupola. A kereszt szárait dongaboltozat, a közöttük lévő melléktereket pedig kis méretű kupola fedi.

A bazilika rendkívül gazdag képzőművészeti alkotásokban. A főbejárat előcsarnokában Senyei Károly Szent István-domborműve, valamint Székely Bertalan és Than Mór mozaikjai láthatók. A szentély fölötti kupola körmezejében az Úristen, a tambur felületén pedig Krisztus, valamint a próféták és az evangélisták ábrázolása látható (Lotz Károly alkotása). A szentélyboltozaton a szentmise allegóriái sorakoznak Benczúr Gyula mozaikjain, valamint Szent István életének fontosabb állomásai elevenednek meg Mayer Ede bronz domborműsorozatán. A Kauser József tervezte baldachinos főoltárt Stróbl Alajos műve, Szent István szobra díszíti.

A szószék szintén Kauser József munkája, emellett figyelemreméltóak a bazilika iparművészeti remekei is. Az üveg- és az üvegfestészeti munkákat Róth Miksa készítette, a templom orgonája pedig a korban elismert, pécsi Angster József gyárának terméke. A belső tér díszítményeinek festési és főként aranyozási munkálatait Scholtz Róbert végezte el.

#épületkép#templom#belső épületrész#díszítőművészet
Forrás
Flickr
Kapcsolódó
Megtekintés a DKA oldalán