Bajor Gizi

Bajor Gizi

Farkasréti temető: Rav. 11. sírbolt Bajor Gizi (született Beyer Gizella) Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Villája ma a Bajor Gizi Színészmúzeum. Bányamérnök apja és olasz származású anyja kávéházat üzemeltetett a Kálvin téren. Az Angolkisasszonyoknál nevelkedett Bajor Gizi a Színművészeti Akadémiát 1911 és 1914 között végezte. Az Akadémiáról az útja egyenesen a Nemzeti Színházba vezetett, amelynek két évad kivételével (1924-1925 Magyar Színház) haláláig tagja volt.

Villájában a háború alatt katonaszökevényeket és családokat bújtatott: harmadik férjét, Germán Tibor professzort is itt rejtegette.
1948-ban ő kapta a legelső Kossuth-díjak egyikét.
1951-ben a megzavarodott Germán Tibor attól való félelmében, hogy feleségét különböző súlyos betegség (süketség és agydaganat) fenyegeti, megölte, majd magával is végzett. Bár filmekben is szerepelt, sőt rendezett is, igazi sikereit a színpadon érte el.
(Forrás: Wikipédia)

#Bajor Gizi (1893-1951)#síremlék#temető#sírfelirat
Forrás
Dr. Varga József honlapja
Kapcsolódó
Megtekintés a DKA oldalán