Vajay Károly, Szatmár-Németi követe és utolsó főbírája

Vajay Károly, Szatmár-Németi követe és utolsó főbírája

Vajay Károly, Szatmár-Németi követe és utolsó főbírája. Vajay Károly nyug. kir. törvényszéki bíró. Az 1846. pozsonyi diétán Sztanaczky András akkori Szatmár városi követ mellett jurátusként vett részt s az 1846-47. ifjúsági mozgalmakban élénk része volt. A szabadságharcban előbb nemzetőri főhadnagy, majd segédtiszt volt. A fegyverletételt Kazinczy hadtestével élte át és az elfogatást elkerülendő, elbujdosott. 1849. okt. 28. Kis-Naményban elfogták és Debrecenben, majd Nagyváradon volt fogva. Kiszabadulván, az ügyvédi gyakorlattól eltiltatott; csak 1856-ban engedték meg neki, hogy azt folytathassa. Ez időtől szülővárosa közügyeinek és 1860. árvabizottmányi elnökké, 1861. a város főbírájává, majd országgyűlési képviselőjévé választották. Az országgyűlésen a határozati pártnak volt egy számottevő tagja. Tőle ered azon országos jelentőségű indítvány, hogy a még meg nem koronázott királyt az országgyűlés egyszerű "Felséges Úr" címzéssel illesse. Az országgyűlés feloszlatása után haza ment. 1864. a ref. gymnasium tanügyi bizottmányi elnöke lett. Az atyjáról maradt értékes könyvtárt és gyűjteményeket a szatmári gymnasiumnak adományozta. 1867-ben a város másodszor is főbírónak választotta. 1869. után kir. ügyész lett, később pedig kir. törvényszéki bíró. Kiváló szónok volt.
(Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái )

#személyt ábrázoló kép#portré#köztisztviselő#Vajay Károly (1825-1906)
Forrás
OSZK MEK
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Magyarország vármegyéi és városai
Szerző
szerk. Sziklay János és Borovszky Samu
Megjelenés
Budapest : Arcanum, 2004
ISBN
963 9374 91 1
Formátum
lexikon
Megtekintés a DKA oldalán