Szász Domokos, az erdélyi ev. ref. egyházkerület püspöke

Szász Domokos, az erdélyi ev. ref. egyházkerület püspöke

Szász Domokos, az erdélyi ev. ref. egyházkerület püspöke.
Fénykép után metszette Morelli Gusztáv tanár. Szász Domokos (Nagyenyed, 1838. május 25. - Kolozsvár, 1899. január 8.) erdélyi református püspök.
Kezdetben édesapja (Szász Károly 1798-1853) tanította, majd 1851-ben a marosvásárhelyi főgimnázium hetedik osztályában folytatta tanulmányait. 1855-1859 között teológiát hallgatott Kolozsváron, ahol 1859 augusztusában lelkésszé választották. 1860-ban külföldre ment és egy évig a heidelbergi egyetem hallgatója volt. Visszatérése után részt vett az erdélyi egyházkerület, valamint egyháza és Kolozsvár városa mozgalmaiban és küzdelmeiben. 1870-ben a református egylet alapítását indítványozta. Egyházkerülete igazgató-tanácsossá, 1878-ban generális nótáriussá, állandóan konventi taggá, 1881-ben a debreceni zsinat tagjává, 1885. május 26-án püspökké választotta.

Fontos szerepet játszott a magyarországi protestáns egyesület megalakításában is, amelynek fennállása idején választmányi tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyletnek alelnöke, a magyar protestáns irodalmi társaságnak választmányi tagja és 1896. február 25-étől a főrendiháznak is tagja volt. Pályafutásának legfontosabb eredménye a kolozsvári teológiai akadémiának létesítése, amely 1895 őszén nyílt meg, és amelyhez gazdag könyvgyűjteményt adományozott. A magyar református lelkészek özvegyei és árvái részére alapított gyámintézet alapszabályait hosszas előmunkálatok alapján ő készítette el. Az ő tervei alapján hajtották végre az úgynevezett tőkesegélyezést a nehéz anyagi helyzetű egyházak talpraállítására.

Versei a Vasárnapi Ujság, Hölgyfutár és Szigeti Album hasábjain jelentek meg, de inkább az egyházi irodalom területén volt jelentős. 1871-1876 között az Erdélyi Protestáns Közlöny főmunkatársa volt, 1877-1884 között pedig szerkesztője. (Forrás: Wikipédia)

#portré#arckép#püspök#református#protestáns#Szász Domokos (1838-1899)
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
42. évf. 44. sz. (1895. november 3.)
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán