Vitézvári báró Simonyi József huszárezredes

Vitézvári báró Simonyi József huszárezredes. Nyolcz kisebb kép a huszárság legkiválóbb vezéreinek arczképeit tünteti
föl, közöttük Koháry, Nádasdy, Ziethen, Bercsényi és végűl a legvitézebb
huszár, a meseszerű hős, báró vitézvári Simonyi József huszárezredes
arczképét, a melyet Ernst Lajos gyüjteményében levő egykorú rézmetszet után
mutatunk be. Méltó, hogy a mikor a huszárság dicső múltjáról van szó, az ő
nemes alakjáról és életéről röviden megemlékezzünk. 1771 márczius 18-án
született. Atyja Pestre adta iskolába, de a fiú tanulás helyett beállott a
Greffen-huszárokhoz. Onnan kiváltották szülei, de nem sokára megszökött s
beállott a Worumser-huszárokhoz. 1789-ben Pancsova mellett már részt vesz
a török elleni harczokban, hogy azután nem sokára a nagy Napóleon ellen
harczoljon. Számtalan hőstettei közül felemlítjük a Salo-nál a Garda-tó
melletti 1796 május 2-ikán vívott ütközetet, midőn Quosdanovics osztrák
altábornagyot a francziák bekerítették és 30 tartalék ágyúját elvették.
Simonyi, a ki akkor már őrmester volt, egy szakasz huszárral a francziákra
rontott, az ágyúkat és hadtestének elfoglalt tábori készletét visszavette,
sőt a hadtest hátvonalát is teljesen fölmentette. 1802-ben megkapta a Mária
Terézia rendet, melynek alapján 1804-ben báróvá lett. 1809-ben már
mint őrnagy vett részt a szerencsétlen wagrami ütközetben. Legnagyobb
hőstetteinek egyike a Thaya hídjának védelme. Rendelete úgy szólt, hogy a
hidat védje, a míg csak lehet, és Simonyi 30,000 francziával szemben, hat
ágyúval, egy zászlóalj gyalogsággal, egy század utászszal és egy század
huszárral több óra hosszat védelmezte a reá bízott hidat. Az alvezérektől
több parancs érkezett e közben a védelem abbanhagyására, Simonyi azonban
mindig azt üzente vissza, hogy: még lehet védeni. Azután felgyújtatta a
hidat s az égő hídon át vonúlt csak vissza, még ott is verekedve, úgy hogy
mire átértek, a híd leégett s az ellenség a túlparton rekedvén, a sereg
visszavonulása biztosíttatott. A lipcsei csatában mellbe lőtték, de a
zsebében levő tárcza felfogta a golyót. 1814 február 17-ikén a megáradt
Rhône-on éjnek idején átúsztatott ezredével s megtámadta a francziákat,
a kik rémülten futottak szanaszét. Ma sem tudni, miért, 1832-ben elfogták,
czímeitől, rangjától, érdemrendjeitől megfosztották és az aradi várban
tömlöczbe vetették, hol fél év múlva 1832 augusztus 3-ikán bánatában meghalt.
Ime, ez volt a vége a világ egyik legnagyobb hősének. Vitézi érdemrendjeitől
megfoszthatták, de nem vehették el azt a hatalmas sebhelyet arczárói s azt
az előnevet, melyet a nép adott neki, hogy "a legvitézebb huszár".
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. február 25.)