Gérard Gyula, a hires oroszlán-vadász

Gérard Gyula, a hires oroszlán-vadász. "Eddig Anglia fiai követelték a világtól, hogy őket ismerje el a legjobb
vadászoknak. E dicsőségüktől, ugylátszik, megfosztá őket egy francziának
hirneve, ki az ujabb időben Algirban tünt fel, s ki nem más, mint a hires
oroszlán-vadász: Gérard Gyula, kiről e lapokban is gyakrabban volt már
szó. Meglehet, hogy hirének megalapitására sokat tett már azon körülmény
is, hogy franczia, s hogy a francziák, nemzetük ez ujabb büszkeségét,
talán igen is erős önérzettel mutatták be a világnak, - mit az angolok azon
állitással szeretnek lerontani, hogy a vadak között nem a legveszedelmesebb
az oroszlán, - de bár miként legyen, annyi igaz, hogy Gérard a vadászok
diszes osztályában, nevezetes tünemény. Kitünően jól és biztosan lő.
Különben azt mondják róla, hogy igen nagy emberbarát, jó keresztyén, s
ő maga magát, mint jámbor istenfélő ember, a gondviselés küldöttjének
mondja, kinek rendeltetése, azon néptörzseket, melyek az állatok királyával
megmérkőzni gyengék, e vad megtámadásai ellen megvédeni. - Szenvedélyes
vadász, s türelmetlenül várja, hogy kedvencz vadával, szembe állhasson,
minden uj alkalom, daczára az uj veszélyeknek, uj ingerrel van reá.

...

Az arabok háláját és barátságát a legnagyobb mértékben birja, kiktől
tetteiért semmi jutalmat nem fogad el, mert erősen hiszi, hogy a
gondviseléstől van pályája kijelölve, melyen a gyengéket és tehetetleneket
védje. A franczia becsületrend keresztjén, s egy pár jeles fegyveren kivül,
miket az osztrák császár, a párisi gróf, s más nagyok ajándékoztak neki,
más jutalma nem volt, - s anyagi körülményei sem valami fényesek, s minden
jövedelme egy spahihadnagy szerény évdija. Külsejére nézve szikár; modora
nyájas és finom." (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1861. január 13.)