Nagy vasúti szerencsétlenség Budapest mellett

Nagy vasúti szerencsétlenség Budapest mellett

Vasuti szerencsétlenség Budapest mellett "Az életben maradtak között sok van olyan, kinek életben maradhatása még most is kétséges. Egyiknek kezét, másiknak lábát, sőt van olyan is, a kinek kezét-lábát le kellett venni. Koldusok lesznek világéletökre.
A bíróság már rég nyomozza a szerencsétlenség
okozóit. Annyit már tudunk, hogy az egyik legnagyobb hibát a kőbányai állomás Bie-dermann nevű hivatalnoka követte el, a ki elfelejtette
értesíteni a vonatvezetó't, hogy ne a rendes vágányon haladjon. E hivatalnokot elfogták s ez annyira el van keseredve a mulasztásával okozott szerencsétlenségen, hogy börtönében már többször megkisérlé magát kivégezni.
De az országgyűlés sem hagyja a dolgot any-nyiban s nemtéri be vele, hogy csak a közvetlen bűnösök bűnhődjenek."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1873. 20. évf. 20. sz. május 18.)

#emberábrázolás#vasút#baleset
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi újság
Megjelenés
Vasárnapi Ujság 1873. 20. évf. 20. sz. május 18.
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán