A búza vetésben

A búza-vetésben "Mikor az anyaföld már annyira neveli a vetést, hogy a kalász egészen kibúvik a szárból: alig lehet valami kedvesebb sétáló helyet képzelni, mint azokon a tiszta szép gyalogutakon van, mely a kalászok tengerét mintegy kétfelé szeli s az ember jobbról és balról áldás között halad. Csak olyan keskeny az egész ösvény, hogy egy ember végig mehet rajta, de már kezei mind a két oldalon a kalászt simogatják, mert a búza feje szépen összehajol s a járókelő embernek a búzafő mintegy kezet csókol, mintha azt mondaná: Ember te plántáltál, te adtad életemet, hadd köszönjem meg azt neked! Nincs itt árnyék, de szabadon jár a szellő, melynek sima lengése a hála gondolataival foglalatos főre épen olyan enyhitőleg hat, mint a terepély fák árnyékos hűse. Az a gyöngéd hullámzás, mely a nagy terjedelmű vetésnek minden szálát meglengeti,"
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1873. 20. évf. 29. sz. julius 20.)