Az első háboruhirek egy kávéházban

Az első háboruhirek egy kávéházban

Az első háboruhirek egy kávéházban. A kávéházak is tele vannak politizáló és a háború fejleményeit latolgató csoportokkal. Az alacsony kereveteken letelepedve, a nargilé füstje mellett várják az érkező tudósításokat, harcztéri és azokkal egybefüggő jelentéseket s a ki abba a szerencsés helyzetbe jutott, hogy egy térkép akadt a kezébe, egész lokális központot képez, mikor kiteríti s magyarázni kezdi rajta a hadseregek állását, vonulását, mozdulatait s kombinálgatja a valószínű összeütközés helyeit és a hadműveletek esélyeit. Köréje gyűlnek a többiek s kíváncsian, érdekeltséget kifejező, kerekre nyílt szemekkel hallgatják élénk, tüzes előadását. Közbe-közbe talán egy-egy sürgöny is érkezik, mely arról szól, hogy fogadják Budapesten a török küldöttséget a magyar testvérek. Egy ily kávéházi jelenetet tüntet fel másik képünk.(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1877. május 6.)

#metszetkép#jelenetkép#tömeget ábrázoló kép#kávéház#törökök#politika#háború#pamlag#heverő#pipa#jelentés
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
24. évf. 18. sz. (1877. május 6.)
Technológia
metszet
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán