Jolán

Jolán. - A lövés eldördült... Egyszerre egy alak tűnt föl a legközelebbi domb magaslatán. Jolán tudta, mit kell tennie - összekulcsolta kezét s mozdulatlan volt, mint egy kőszobor, még szemét sem merte oda szegezni, nehogy nézésével elriaszsza az állatot. Vájjon szarvas, vagy őz volt, ki sem vehette. Visszafojtotta lélekzetét s csak azt tudta (nem látta), hogy apja kétszer is fölemelte puskáját s czélzott, de nem lőtt, hanem gyorsan elsuhant mellette, bizonyosan jobb helyet keresve, a honnan a vadat czélba vehesse. De a vad azalatt eltűnt - hogy a következő perczben a másik, közelebb fekvő magaslaton tűnjék fel ismét. Most lövés dördült - apja lőtt s a mint a lövés füstje eloszlott: az állat nem volt látható sehol. - Azt hiszem találtam, - monda apja s futni kezdett abban az irányban, a merre lőtt. Jolán, felszabadulva a varázstól, mely eddig leszegezte, utána. Át tüskén-bokron, elérték a dombtetőt, a hol az állat állt de a szarvasnak semmi nyoma. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1883. szeptember 16.)