A bolgár mozgalom vezetői

A bolgár mozgalom vezetői

Sándor bolgár fejedelem bevonulása Filipoppolba "Sándor fejedelem miniszterelnökével a filippopoli események bekövetkezését Várnában várta, hogy itt hajóra szállva, a burgaszi kikötőbe induljon, s Buméliába menjen. De Burgasznál véletlenül török hadihajók czirkáltak s a fejedelemnek a szárazföldi hosszabb utat kellett választania, hogy uj alattvalói közé menjen. Legelőször is proklamácziót küldött Szófiába és Filippopolba, melyben tudatja, hogy Észak-és Dél-Bulgária fejedelme czimet vesz föl. Sándor fejedelmet útja a Sipka szoroson vitte keresztül, melyet az orosz-török háború alatt oly hősiesen védelmezett Szulejman pasa. A török kormánynak jogában volt e szorost katonasággal megszállva tartani, valamint Kelet-Bumélia több más pontját is, de a porta ezt elmulasztotta. Sándor fejedelem a legkisebb akadály nélkül vonulhatott Kelet-Buméliába. Mindenütt lelkesült nép fogadta. Sehol semmi nyoma annak, hogy még két nap előtt itt a szultán nevében kormányoztak. Szept. 21-én érkezett Filippopolba, hol tiszteletére kivonult a ruméliai müiczia is, mely az államcsíny után azonnal letette a hűségi esküt Sándor fejedelem nevére. A fejedelem ezután Filippopolban maradt Karavelovval együtt. Intézkedett a bolgár hadsereg mozgósításáról az esetre, ha a törökök betörnének."
Forrás: (Vasárnapi Ujság 1885. 32. évf. 43. sz. október 25.)

#grafika#Sándor (Bulgária: fejedelem), I. (1857-1893)#uralkodó#lovasság#haderő
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
Vasárnapi Ujság 1885. 32. évf. 43. sz. október 25.
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán