A Nemzeti Színház régi jelesei

Szentpétery, mint Zách "Hogy ő a színpadon valóban tekintetes, nagyságos, méltóságos, főtisztelendő, exczellencziás úr legyen, az épen nem került fáradságába: az került művészetébe, mikor nemzetes uramnak, kendnek kellett lennie. Innen volt az, hogy a ki nem ismerte, legalább is viczispánnak hitte s utazásában megesett, hogy a nép erővel kezet akart csókolni neki, mert azt hitte: püspök. Egy valódi püspök meg erőnek erejével pappá akarta tenni: quia habét faciem sacerdotalem pulcherriman (mivel igen szép papi arcza van). Hosszú éveken át ragyogott művészetének egész pompájában s a kritikaszterek a siker dicsőségét csak egy napra sem tudták tőle elragadni. A maga szakmájában mái- fiatalon fölülmulta kortársait: a kedélyes apák és nagybátyák szerepében ö valódi
művész volt. Megvolt benne az örökifjú humor. Ezért nem is látszott előadásain az erőlködésnek, a kisszerű mesterkéltségnek semmi nyoma."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1887. 34. évf. 39. sz. szeptember 25.)