A Képzőművészeti Társulat téli kiállításából

A Képzőművészeti Társulat téli kiállításából
Pataky László: Templom előtt. Pataky Lászlónak "Templom előtt" nagy képe ambiczióval készült s a komoly genreből átmenet az életkép közé. A fiatal festő az élet nyomorúságait, fájdalmait szívesen festi. (A hazai népéletből is fest elég jellemzetest.) Realisztikus irányban halad, vagyis az igazi életet veszi ecsetje alá, mint a hollandi mesterek, a kik nem szerettek idealizálni, hanem szépítgetések nélkül festették meg a fölvett themához alkalmas alakokat, ugy a mint előttük éltek, vagy a mint előttük álltak a vászon előtt. Nagy kitérés volna a fölött elmélkedni, hogy a költő vagy ábrázoló művész menynyire kövesse az élethűséget, mennyit leplezzen el belőle vájjon hogy minden, a mint van, lehet-e tárgya a költészetnek és festészetnek, vagy pedig csiszolni, finomítani kell azon a művészeti hatás magasb czélja és ideálja érdekében. Pataky hiven festett az élet után. A templom előtti koldusokat sokan festették már, mint - úgynevezett - pittoreszk alakokat. Pataky figyelmét is megragadták. E szegény, nyomorult, rongyos alakok, kiket a nyomor még az arcz rendes színétől is megfoszt, kiket az ínség vonásaikban eltorzít, kiknek rongyos és szurtos ruhája tartózkodóvá teszi még azokat is, a kik alamizsnával könyörülnek meg rajtok - ezek foglalják el Pataky képén is a templom ajtaját. Ott guggolnak a lépcsőn, összekulcsolt kezekkel, oda támaszkodnak a falhoz asszonyok, vén emberek, gyermekek, várva a könyörület filléreit. Elnyűtt alakok, fakók, szerderjes arczuak. toprongyosak. A hűség, melylyel festvék, a ridegségig őszinte. Elhagyatottságuk, nyomoruk, igy megfestve azt érezteti, hogy visszataszítók is. E szomorú csoport oly megvedlett, oly kopott, hogy se az arczon, se a ruhán még enyhítő színeket sem tudtak nyújtani egy képhez. Szürke minden egy kietlenség kopársága. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1889. november 24.)