Buenos-Ayres

Buenos-Ayres

Celman, az argentinai köztársaság elnöke "Don Miquel Juarez Celman, kinek ez úttal arczképét is bemutatjuk, 1849-ben született, Cordoba tartományban, melynek évekig kor-mányzója volt. E minőségében kitűnő adminisztrativ képességeinek adá tanujeleit, melyek a köztársaság figyelmét reá irányozták, ugy, hogy 1886-ban, augusztus havában, a respublika elnökévé választották. Ugyanaz év október 12-én foglalta el magas állását, melyet hat évig kellett volna megtartania, mert a választás az alkotmány értelmében ennyire szól. Még most is fiatal ember, rokonszenves arczvonásokkal, nyílt homlokkal
B mélytüzű, lelkes szemekkel. Többet nem is igen jegyzett föl legutóbbi szerepléséig róla a krónika. Celman elnök mint egy Buenos-Ayresben járt honfitársunk, Z. K. L., irja nekünk nagyrészben kapzsisága és pénzszeretete által zúdította
maga ellen a közvéleményt, (vagyonát, melyet évről-évre jelentékenyen gyarapított, az utolsó időkben 13 millió piaszterre becsülték), s újabban közigazgatási teendőit is elhanyagolta, jelesen a bevándorlók ügyét, s ennek következménye lett, hogy Európából az argentiniai köztársaságba kivándorlók száma újabban annyira megcsappant, holott régebben csak az olasz bevándorlók száma is több ezerre rúgott évenként."
Forrás: (Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 32. sz. augusztus 10.)

#grafika#ügyvéd#politikus#köztisztviselő#jogi foglalkozás#Juárez Celman, Miguel Ángel (1844-1909)
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 32. sz. augusztus 10.
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán