Schodelné mint Norina

Schodelné mint Norina

Schodelné mint norina Schodelné Klein Rozália énekesnő (szoprán). Magyar szülők házasságon kívül született gyermeke. Klein János zenész felesége fogadta örökbe. A kolozsvári zenedében tanult énekelni, majd Schodel János képezte tovább a hangját, és 1826-ban feleségül vette. Pozsonyba költöztek. Schodelné Klein Rozália ott debütált 1829-ben Agáta (Weber: A bűvös vadász) szerepében. Ezután Bécsben színészmesterséget tanult. 1833-tól a Kärtnerthor Theater, később a Josephstädter Theater tagjaként, német színpadokon aratott sikereket. 1837-ben egyaránt vendégszerepelt Pesten a német és a m. nyelvű társulatoknál. 1838-ban a Pesti Magyar Színház szerződtette, ahonnan a részben általa kirobbantott "operaháború" miatt távoznia kellett. 1841-42-ben Hannoverben, Mainzban, Kölnben és a londoni Covent Gardenben énekelt. 1843. aug.-ban Bartay András igazgató visszahívta a Hunyadi László bemutatójára, melyben Szilágyi Erzsébet szerepét Erkel Ferenc neki komponálta, akárcsak ezt megelőzően a Báthory Mária címszerepét is. Ettől az időtől kezdve tért át a lírai és koloratúr szerepkörről a drámai szoprán szerepekre. 1848-ban mint Norma (Bellini), majd 1849-ben mint Lady Macbeth (Verdi: Macbeth) búcsúzott a pesti közönségtől, követve élettársát, Nyáry Pált annak nyáregyházi birtokára. Kivételes hangterjedelmével, technikai és mesterségbeli tudásával az első szakszerűen képzett, európai színvonalat képviselő énekesnő volt Magyarországon. (Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon)

#egészalakos kép#szerepkép#színész#dalénekes#szoprán#Schodelné Klein Rozália (1811-1854)
Forrás
OSZK MEK
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
A Nemzeti Színház története. 1., Az első félszázad
Szerző
Rédey Tivadar
Megjelenés
Budapest : Magyar Könyvbarátok, 1937
Formátum
könyv
Megtekintés a DKA oldalán