Iniciálé
Iniciálé
Jelentése:
kezdőbetű
Először az ókori írástekercseken jelent meg.
Kezdőbetűként alkalmazták a kódexekben.
Az iniciálé
a szöveg kiemelésre, a tartalom tagolására szolgált.
A sokszorosított könyvben kezdetben utólag kézzel festették, később metszetekről, majd klisékről nyomtatták.
Amikor kolostorokban kézzel írták a könyveket, már használtak iniciálékat egyszerűbb vagy díszesebb kivitelben. A lapokat gazdagon ékesítve miniatúrákkal, kapcsolva növényi és figurális díszekkel körülvéve.
INICIÁLÉK
KÓDEX:
a latin codex, fatábla szóból származik.
Kézzel írott középkori könyv: a lapokat fatáblák közé fűzték össze.
Az iniciálét a nyomtatott könyv az írott könyvből vette át. Az első könyvekre az iniciálékat Gutenberg Negyvenkétsoros Bibliájába a kéziratokhoz hasonlóan, a nyomtatott szöveg után, a kihagyott üres, többsornyi téglalap alakú helyre, a rublikátor írta bele akinek a szövegkiegészítő bejegyzések beírása volt a feladata vörös színnel a kezdőbetűt.
Azt követően az illuminátor látta el az oldalt színes, rajzos iniciálékkal. Ezek a könyvnyomtatás kezdeti éveiben kísérletek voltak. A többszínes könyvnyomtatás csak később kezdett elterjedni.
Képes Krónika
Gesta Hungarorum magyar