A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításából

A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításából

A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításából
Szent László küzdelme a leányrabló kunnal. - Kimnach László festménye. Kimnach Lászlót, kit életképei után ismer a műcsarnok közönsége, de a kinek illusztrácziói a nagyobb kompozicziók stílje iránt sem hagytak kétséget, mint történelmi festőt mutatja be egy nagy képe: "Szent Láxzló küzdelme a leányrabló kunnal". A hős és lovagias király a nép szeretetével körülvevő legendák egyike, hogy a cserhalmi ütközet után, mikor László észrevette, hogy egy kún egy szép magyar lányt emelt nyergébe, s ezzel a zsákmányával menekszik tovább, akkor maga tört a leányrabló kún után. A rabló azonban kétségbeesetten vágtatott tovább. László tehát rákiáltott a lányra, hogy rántsa le a kunt a nyeregből. A lány csakugyan így tett és zászló aztán megölte a kunt és megszabadította a lányt. Költőket, festőket sokszor foglalkoztatta e tárgy. Kimnach azt a válságos pillanatot festette meg, a mint László már közeledik lován a rablóhoz, s előre nyújtott dárdájával készül rátörni. A kun és a lány közt a kétségbeesett küzdelem kezdődik a vadul száguldó lovon. A jelenet kifejező .mozgalmassága érezteti a döntő pillanatot, s László közeledő deli alakja a rohanó fehér ménen, az előre szegzett dárdával, feje körül a széles glóriával a képnek szerencsés, erős központja, bizonyos romantikussággal övezve. Az előtérben pedig a kun és a lány a jelenet eseményét félreérthetetlenül tudatják. A bozótos táj, a száraz nagy fű, melyet a lovak gázolnak, a László mögött feltűnő kisérő harczosok a képnek szép kiegészítői.

(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. április 25.)

#festmény#történelmi esemény ábrázolása#Kimnach László (1857-1906)#László (Magyarország: király), I., Szent (1046-1095)#kunok#képzőművészeti kiállítás#kulturális kiállítás
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
44. évf. 17. sz. (1897. április 25.)
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán