Plósz Pál

Plósz Pál

Plósz Pál 1844. október 9-én született Pesten, hol atyja hírneves orvos volt. Négy testvére közül ő volt a legidősebbik egyik öcscse, Sándor, az igazságügyminiszter, a másik, Béla, az állatorvosi főiskolán a sebészet tanára egyetlen nővére Irma, dr. Kanitz Ágoston kolozsvári egyetemi tanár
özvegye. Gimnáziumi tanulmányait Pesten a piaristáknál végezte, az orvosi tanfolyamot pedig részint a pesti, részint a bécsi egyetemen. 1867-ben avattatott orvosdoktorrá. 1867-től 1868 végéig a Szt. Rókus-kórház különböző osztályain mint gyakornok, majd mint segéd-és alorvos működött. 1868-ban, miután a Rókus-kórházat elhagyta, Wagner János, a nagyhírű egyetemi tanár belgyógyászati koródájába lépett be mint gyakornok és 1872. szeptemberéig ezen intézet kötelékébe tartozott. 1869. októberében a koródáról szabadságoltatván, Tübingába utazott, hol egy éven át a híres Hoppe-Seyler laboratóriumában foglalkozott az élet- és kórvegytan elméleti és gyakorlati tanulmányozásával. 1871 elején, még klinikai gyakornokságának ideje alatt, magántanárrá képesíttetett és ezzel tér nyílt számára, hogy a nagynevű Hoppe-Seyler oldala mellett szerzett tudományt a hazai, akkor még elő nem készített talajba átültesse. Mint magántanár az 1870/71 és 1871/72. tanévek alatt a budapesti egyetemen előadásokat tartott az élet- és kórvegytanból és irodalmilag is élénk tevékenységet fejtett ki. 1872 nyarán az akkor felállított kolozsvári Ferencz József tudomány-egyetemhez neveztetett ki az élet- és kórvegytan nyilvános rendkívüli tanárává. 1873-ban megkezdette előadásait a kolozsvári egyetemen, de már 1874 tavaszán a budapesti egyetemre neveztetett ki az élet- és kórvegytan nyilv. rendkívüli tanárává. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1882-ben pedig nyilvános rendes tanárrá neveztetett ki. Ezenkívül tagja volt alapítása óta az igazságügyi orvosi tanácsnak, továbbá több tudományos egyesületnek, köztük a kir. magyar orvosegyesületnek és a természettudományi társulatnak.
1875-ben nőül vette Szűcs Magdát, kivel boldog házasságban élt gyermekei közül egy fiút és egy leányt sikerűlt fölnevelnie, kiken rajongó szeretettel csüggött.
1893-ban váratlanul nagy csapás érte : szeretett felesége rövid pár napi szenvedés után kholerában meghalt.(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. augusztus 24.)




(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1901. augusztus 17.)

#fénykép#arckép#személyt ábrázoló kép#Plósz Pál (1844-1902)#orvos#biokémia#egyetemi tanár
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
49. évf. 34. sz. (1902. augusztus 24.)
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán