Baksay Sándor ünneplése Kunszentmiklóson

Baksay Sándor ünneplése Kunszentmiklóson

A Kunszentmiklós község díszpolgári oklevelét átadó küldöttség Baksay Sándor püspöknél "Nagy szeretettel és bensőséggel ünnepelte Kunszentmiklós közönsége papját, Baksay Sándort a húsvéti ünnepek alatt azon alkalomból, hogy hívei előtt püspöki minőségében először mutatkozott be. Az ünnepélyek sorát a nők nyitották meg, kik az első ünnepen a délelőtti istentisztelet végeztével nagy számban jelentek meg a püspök előtt Tóth Zsigmondné, a kunszentmiklósi Jótékony Nőegyesület elnöke vezetése alatt, ki szép szavakkal üdvözölte a püspököt, biztosította őt női híveinek tiszteletéről és szeretetéről, örömét és háláját fejezte ki főként azért, hogy a püspöki méltóságra emelkedve is megtartja székhelyűl eddigi községét. Beszéde
végeztével átnyújtotta a püspöknek a nők emléktárgyait, mint szeretetük és ragaszkodásuk látható jeleit: nevezetesen egy remek virágkosarat,
arany-nyaklánczot és egy úrvacsorai kelyhet."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 51. évf. 17. sz. (1904. április 24.)

#fénykép#emberábrázolás#Baksay Sándor (1832-1915)#költő#értelmiség#püspök#politikus#ünnepség#látogatás
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
Vasárnapi Ujság 51. évf. 17. sz. (1904. április 24.)
Technológia
metszet
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán