Jókai Mór

Jókai második nejével, Nagy Bellával "Mi mindenünket vesztettük el Jókaiban? Azt ma még értékelni sem bírjuk, nem hogy elsorolhatnék. Nemcsak nagy költőnk volt ő, hanem egy rész nemzetünk történetéből, fellengző reményeiből, sanyarú szenvedéseiből, a bukás mélyéről fölfelé törő erőfeszítéseiből. Tanító mesterünk volt, a ki megismertette velünk önmagunkat, saját nemzetünket és prófétánk
volt, a kinek szavából szebb, dicsőbb jövő reményét merítettük. Ő benne egyesült multunk kegyelete, jelenünk küzdelme és jövőnk bizalma. Az ő nagysága nemzetünk nagysága volt, mértéke annak a szellemi magaslatnak, melyre a magyar ész és magyar szív emelkedni tud. Hogy a halál lezárta szempilláit, nem vesztettük el őt, csak földi porhüvelye
távozott el közülünk. Lángelméjének fénye nem aludt ki, mert e fény világít és melegít az idők végezetéig. Jókai a miénk s a halál zord hatalmai sem ragadhatják el tőlünk soha."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 51. évf. 19. sz. (1904. május 8.)