Nogi tábornok

Nogi tábornok

Nogi tábornok. Nogi Mareszuke (Edó, 1849. december 25. - Tokió, 1912. szeptember 13.) japán katona, tábornok, főnemes, 1896-1898 között Tajvan szigetének katonai kormányzója. Szamuráj családban született, majd ifjúkorára tiszt lett a Japán Császári Hadseregben. Részt vett az első kínai–japán háborúban. Oroszlánrésze volt Lüshunkou (a későbbi Port Arthur) elfoglalásában, de nem tudni, hogy milyen mértékben volt köze a győzelem utáni mészárlásokban. A háború után két évig Tajvan kormányzója volt. Az 1904-ben kitört orosz–japán háború során ő irányította a japán csapatokat Port Arthur ostroma idején, és véres küzdelmek után végül sikerült bevennie az oroszok uralta kikötőt 1905. január 2-án. Egy hónappal később az ostrom befejezése után immár felszabadult 3. hadsereggel Nogi sikeresen harcolt a Mukdeni csatában, ahol végső győzelmet arattak az orosz szárazföldi erők felett. Nogi a katonai pálya mellett igen tehetséges költő is volt, s több verse is fennmaradt az utókornak. Meidzsi japán császár temetésének napján, 1912. szeptember 13-án feleségével együtt rituális öngyilkosságot követett el tokiói házukban.(Forrás: Wikipédia)

#fénykép#derékkép#személyt ábrázoló kép#Mareszuke, Nogi (1849-1912)#katona#hadtörténet
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
52. évf. 2. sz. (1905. január 8.)
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán