A budapesti evangelikus új templom és főgymnázium a városligeti fasorban

A budapesti evangelikus új templom és főgymnázium a városligeti fasorban

A budapesti evangelikus új templom és főgymnázium a városligeti fasorban. - Klösz György fényképe. A fővárosi templomok száma most megszaporodott egygyel, a mely ha kisebb méretű is, szép fekvésével, építkezésének egyszerű diszével változatosabbá teszi azt a környéket, a hol emelkedik: a városligeti fasort. Az ágostai hitvallású evangélikusok temploma ez s megvan egyúttal az a nevezetessége is, hogy ez az egyedüli evangélikus templom Budapesten, a hol kizárólag magyar nyelven dicsérik az Urat.
A templom árnyas kertektől, csinos villáktól körülvéve emelkedik a városligeti fasornak a Bajzautcza torkolatával szemben levő részén. Gothikus stilű, csinos nyers-tégla épület, karcsú toronynyal, külső dísze és belső berendezése Petz Samu mű­egyetemi tanár művészi ízlésének bizonysága. Két hajóra osztott belsejében mintegy 800 hivő számára
van hely. A templom kivülről-belülről teljesen kész már, csak oltárképe készül még Benczúr Gyula műtermében. A templom-avatás szép ünnepe októ­ber 8-ikán folyt le a hívek s az evangélikus egyházi és világi előkelőségek nagy részvételével.
A protestánsok ősi hagyománya, hogy a templom mellett ott az iskola is, így van itt is : az új templommal egy telken épült fel az új evangélikus fő­
gimnázium. Erre volt sürgősebb szükség, mert a kiváló hírnevű s nagyon látogatott iskola régi sütő-utczai helyisége nemcsak szűk, hanem nagyon alkalmatlan is volt. (Forrás: Wikipédia)

#fénykép#épületkép#templom#gimnázium#evangélikus egyház
Forrás
OSZK EPA
Kapcsolódó
Eredeti adatok
Cím
Vasárnapi Ujság
Megjelenés
52. évf. 42. sz. (1905. október 15.)
Formátum
hetilap
Megtekintés a DKA oldalán