Blaha Lujza új szerepében, Váradi Arankával, Pásztor Árpád "A lányom" czímű darabjában
Blaha Lujza új szerepében, Váradi Arankával, Pásztor Árpád "A lányom" czímű darabjában. Blaha Lujza agyar színésznő. Eredeti neve Reindl Lujza, majd Kölesi, Soldosné és Splényiné. Atyja korai halála után mostohaapjának, a színész Kölesi Antalnak vette fel a vezetéknevét. Már 13 éves korában önálló szerepeket játszott. Több vidéki társulatnál játszott, majd a Budai Népszínházhoz szerződött, ahol 1864-ben azonnal sikert aratott. A színház bukása után ismét vidékre került. Szabadkán Blaha János karnagy (1829-1870) fedezte fel énektehetségét és képezni kezdte. így lett "a nemzet csalogánya", majd 1866-ban feleségül vette. Ettől kezdve, 1870-ig férje nevét viselte. A Nemzeti Színházban 1870-től szerepelt. Négy év múltán férje meghalt és 1873-ban operaénekesnőként debütált Angelo szerepében, majd 1875-től 1896-ig a Népszínház tagjaként ünnepelt primadonna lett. 1875-ben vette feleségül Soldos Sándor földbirtokos, akkkor 1881-ig Soldosné néven szerepelt. 1881-ben báró Splényi Ödön felesége lett 1901-ben vált a Nemzeti Színház örökös tagjává. Teltkarcsú termete, bájos arca, csodás énekhangja, elbűvölő csevegése ellenállhatatlanul vonzóvá tette, 1883-ban a bécsi közönséget is meghódította. Játékos kedvessége a népszínműveken kívül igen jól érvényesült operettekben, vígjátékokban, sőt egyes némefilmekben is. Kiváló alakítása volt pl. Finum Rózsi A falu rosszában, Török bíróné A piros bugyellárisban, Szeremy grófné A nagymamában stb. (Színházi Kisl.1969.66 o., MNL.4k.129 0.)
(Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (Szeptember) http://mek.oszk.hu/10200/10292/)
Forrás
OSZK EPAKapcsolódó
Eredeti adatok
- Cím
- Vasárnapi Ujság
- Megjelenés
- 60. évf. 3. sz. (1913. január 19.)
- Formátum
- hetilap