A volt Tőzsdepalota

A volt Tőzsdepalota

A néhai Tőzsdepalota, később a Magyar Televízió (MTV) székháza az V. ker. Szabadság tér / Nádor utca közt található. (A teljes főnézetét szemből, a Szabadság tér felől magas fák takarják!) Az újragondolt Tőzsdepalota
A Magyar Televízió korábbi központi épülete Budapest V. kerületében, a Szabadság tér 17. alatt található. Az épületet Alpár Ignác tervezte, eredetileg Tőzsdepalota volt. Az általa megálmodott, igen zegzugos épületet 1897 és 1907 között emelték. Mértani közepén található az Aula, amelyhez a főbejárat felől háromosztású lépcső vezet fel, mintegy két emelet magasságba. Az alagsorban volt a filmarchívum, a földszinten az épület üzemeléséért felelős osztályok működtek, míg fölsőbb emeleteken a műsorkészítéssel és műsorgyártással foglalkoztak.
(Forrás: Wikipédia)

Mivel az épületben nem volt elég hely, volt két kihelyezett stúdió is. A Széchenyi-hegyen a Hargita Stúdió, az átalakított óbudai zsinagógában pedig az V. stúdió működött. A Hargita stúdiót már jó ideje üzemen kívül helyezték, egyik funkciója az volt, hogy az MTV-székházban található stúdiók kiesése esetén legyen honnan műsort sugározni. Az Árpád híd budai hídfőjénél lévő zsinagóga-stúdió pedig mára gyakorlatilag csak felvételi helyiség, de még régen sem volt bekötve a Szabadság téri adáslebonyolító rendszerbe. Műemlék.

#épületkép#eklektika#historizmus#műemlék
Forrás
Országalbum
Kapcsolódó
Megtekintés a DKA oldalán