A gótika természete

A gótika természete
16. ábra "A lomb e szeretete bensőségre egyenes arányban állt a gót szellem erejének növekedésével; a déli gótikában a szelíd lomb a legkedveltebb; az északiban a tüskés. S ha bármelyik északi színezett kéziratot vesszük kezünkbe a nagy gót korból, minden egyes levél dísz körül megtaláljuk a tüskés szerkezetet, mely aranyozottan vagy színezve körülfogja; olykor nyilván híven másolja a bogáncslevél tövének sörteszerő fejlődését, a szárakon s ágakon pontosan úgy futva fel, mint a bogáncslevél a maga szárán, s a hegvekből éles fulánkok nyúlnak ki, mint a 16. ábrán. Máshelytt, fokép
a XIII. századbeli művekben, az aranyos alap tiszta és szigorú csegelyek alakját veszi föl, olykor bezárva a leveleket, olykor kitöltve az ágak villáit (mint a III. köt. I. táblájának 1. ábráján), a határozottan növényi alakból (a melyben épp oly biztos képviselője a tövisnek, mint a rajz egyéb részei a bimbónak, levélnek és gyümölcsnek) észrevétlen menve át a kígyók, sárkányok s egyéb groteszk alakok nyakán levő tarajokba, vagy a szárnyak kifeszített hártyáiba (mint a 17. ábrán), s a dús és bizonytalan, fantasztikus görbületekbe, melyek közt azonban a csúesív tiszta csegelyes rendszere állandóan megkülönböztethető, nem véletlenül, de akarattal
megjelölve, s a rajznak a szó szoros értelmében vett építészeti részeivel egyesülve.
"(Forrás: https://mek.oszk.hu/15400/15435/pdf/15435_2.pdf)