[{"img":"https://dka.oszk.hu/061200/061209/magyar_nyelvjarasok.jpg","title":"Magyar nyelvjárások","description":"Magyar nyelvjárások\r
I. Nyugat-magyarországi nyelvjárásterület:\r
Használja a zárt ë-t (gyërek), \r
a nyílt e-k gyakran tovább nyitódnak (käcskä), \r
az ó, ő, é-k helyén uo, üö, ië kettőshangzók állnak (szuo, lüö, kiëz), \r
az í, ú, ű-k tipikus esetben rövidek (tiz, husz, tüz), \r
jellemző az l-ezés (folik), \r
a v zöngésít (Vazsvár), \r
olykor zöngétlenül a hasonulásban (ötfen), \r
á utáni szótagban az a gyakran o-vá záródik (házo, lábom), \r
mássalhangzó után a j gy/ ty-vé válik (dobgya, aptya). \r
Jellemző helyhatározóragjai a -bu/ -bü, -ru/ -rü, -tu/ -tü, (házbu stb.), \r
II. Közép-dunántúli-kisalföldi nyelvjárásterület:\r
Az ë - e ~ ä hangjai a nyugat-dunántúli típuséval egyezőek, de nincsenek kettőshangzói az ó, ő, é helyén. \r
Őrzi az á utáni o-zást (háto, lábos), de inkább már j-ző (gója) a j > gy változás csak r után jellemző (várgyo, de kapja). \r
Az á hangszíne zártabb; kisalföldi részein erős í-zés tapasztalható (míz, vőlegíny, szípsíg). \r
III. Dél-dunántúli nyelvjárásterület: \r
Legfőbb jegye az ö-zés (öszik, mögy, löszök), tehát néhány egyszótagú és vegyes hangrendű szó (në, lë, së, gërënda stb.) kivételével a többi nyelvjárás zárt ë-i helyén (lëhet, verëm, vëtt) ö jelenik meg (löhet, veröm, vött). \r
A somogyi, ormánsági részekben záródó kettőshangzók vannak (karou, mezőü, kéis), \r
egyéb dunántúli sajátságok társaságában (nyíltabb e, zártabb á, l-ezés, a v zöngésítő hatása, -nyi igenévképző stb.). \r
Baranyában és Szlavóniában a többes szám első személyű tárgyas igerag megegyezik az alanyival (kinyitunk a kaput), \r
az egyes harmadik tárgyas ragozásban láti 'látja', mondi 'mondja' alakok járatosak. \r
A v tövű igék alakjai nyugaton lűn, hín, Baranyában lűj, híj, keletebbre lűl, híl, illetve lű, hí. \r
A többes harmadik birtokos személyjel Baranyában -ik, -jik alakú: lovik, kertyik.\r
IV. Dél-alföldi nyelvjárásterület: \r
A Dél-Dunántúlhoz hasonlóan a legjellegzetesebb hangtani sajátsága az ö-zés (köröszt, kendör, köll), \r
de az l-ezést j-zés váltja fel: ijen, gója. \r
A köznyelvi ó, ő helyett gyakori az ú, ű: lú, kű, túrú, \r
a helyhatározó ragok is zártabb ejtésűek: -bú/ -bű, -rú/ -rű, -tú/ -tű. \r
V. Palóc nyelvjárásterület: \r
Az ide tartozó nyelvjárások közös jegye az ajakkerekítés nélküli å (= a, fölötte pont), \r
hosszú párjával, az ā-val (fāj å vāllåm 'fáj a vállam'). \r
Egyébként a nyugati, keleti és déli részén az érintkező nyelvjárásokkal több közös és átmeneti sajátságot mutat. \r
Szómegkülönböztető szerepre alkalmas a hosszú ē (szēl, de szél). \r
Gyakori az ü helyetti i (kilső, pispëk, siket), \r
az ö helyetti ë (csëpp, bëgre). \r
Az i lágyíthatja a t, d, n, l-t (szeretyi, gyinnye, ënnyi 'enni'). \r
Az é ~ e-t váltakoztató névszótövekben megmaradhat az e: tehen, vereb, szeker. \r
VI. Tisza-Körös-vidéki nyelvjárásterület: \r
Használja a zárt ë-t, \r
nyílt e-jei köznyelviek vagy annál kicsit nyitottabbak. \r
Az ó, ő, é-k helyén záródó kettőshangzók vannak (mint Somogyban); \r
feltűnő jegye még az erős í-zés (felesíg, víres, húsvít). \r
Ingadozó alakokban kerüli az ö-s megoldásokat (sëpër, vëdër, vërës).\r
A köznyelvhez hasonlóan j-ző (folik, ajja). \r
A köznyelvben időtartamváltó szótövek gyakran egyalakúak: nyúlak, fűzes, húszas.\r
A -t végű igéknek hosszabb és rövidebb alakja is használatos (sütöttem: süttem, vetëttem: vettem). \r
A v tövű igék alapalakja többnyire magánhangzós: hí, rí, szű, \r
de l végű is: nyől. \r
A helyhatározóragok gyakran zártabb ejtésűek (házbú, szekérrű stb.). \r
A tarcsa 'tartja', lássa 'látja' ragos alakok jellemzőek.\r
VII. Északkeleti nyelvjárásterület: \r
Nem használja az ë - e szembenállást, e-zése a köznyelvivel megegyező (ember, gyerek). \r
Az ó, ő, é helyén záródó kettőshangzók állnak (vaot ~ vout, keës ~ këis, öüz stb.), \r
ugyanakkor van egy ië kettőshangzója is, amelyet az ún. í-ző helyzetű é-k helyére illeszt (niëgy, viër).\r
A megoszlás alapján a nyitódó és záródó kettőshangzót tartalmazó formák jelentésmegkülönböztetésre is alkalmasak (fëil 'fele valaminek' - fiël 'fél valakitől').\r
Az í, ú, ű-k gyakran rövidülnek (viz, ut, szür), \r
a szótagzáró r, l, j viszont rendszeresen nyújtja az előtte lévő magánhangzót (embèr, kőr, hājlik). \r
Az -n igerag néhány igén kijelentő módban is megjelenhet (megyen, teszen, leszen stb.). \r
Egyes vidékeken az igék udvarias felszólító módja -ik-es (üjjík le, ne mennyík el!), \r
a várja, tuggya alakok helyett egyes vidékeken vári, tudi, a mossuk, vettyük helyett mosuk, vetük járatos.\r
Vízszintes\r
(horizontális, tagolódás a nyelv területi tagolódása \r
Nyelvjárások, dialektusok \r
A köznyelvtől szóhasználatban (tájszók) és hangalakjukban térnek el\r
Nyelvtanuk kevésbé \r
Nyelvjárási szavak köznyelvi megfelelőtől való eltérés változatai: \r
1. alaki tájszók: csak kiejtésben eltérés - szép-szíp, jó-jóu, \r
2. valódi tájszók: egyedi hangsor jelöli a fogalmat a népnyelvben - egres-piszke-köszméte-büszke, burgonya-pityóka\r
3. jelentésbeli tájszók: szavak, amelynek megvannak a köznyelvben, de más a jelentésük: büszke-egres, töpörtyű-kicsi, bogár-légy az archaikusabb részeken elmaradhat az illeszkedés (Feriho) vagy éppen erősebben működik (fülö 'füle', hínya 'hívni': itt eredetileg mély hangú volt a tő), a főnévi igenév képzőjének jellemző alakja a -nyi (várnyi). \r
Legszínesebb alcsoportjai az őrségi, hetési, göcseji, illetve a szigethelyzetű felsőőri.\r
Az í, ú, ű, rövidítése is megfigyelhető, de nem olyan gyakran, mint a nyugat-dunántúliban. \r
A jellegzetes helyhatározóragok itt is zártabbak (házbú, tetőrű, annyátú), \r
az l elmaradása a -val/ -vel-nél is jellemző (hajóvā, tehénnē), \r
a főnévi igenév képzője -nyi.\r
A szótagzáró r, l kieshet és megnyújthatja az előző magánhangzót: mikó 'mikor', öccő 'ötször'. pöndő 'pendely', tótam. \r
Egyes vidékeken még hallhatók a taníjja, mondi, monditok igealakok. \r
A főnévi igenév képzője -ni.\r
A nyugati palóc például a kisalföldi nyelvjárásokhoz hasonlóan í-ző és részben l-ező, \r
keleten az északkeleti típussal egyezően záródó kettőshangzók jellemzik. \r
Középső, legvédettebb részében még él az ly hang (fonéma; hólyag, golyó – tehát nem j-vel, hanem lágyított l-lel). \r
A t végű igék múlt időben a rövidebb alakjukban használatosak (nyittam, köttem). \r
A -val/ -vel rag nem hasonul (szekervel). \r
Az eredményhatározó ragja egyalakú (håmué vālyik 'hamuvá válik'). \r
Gyakori az egyeztetés hiánya (fāzik å kezejim).\r
VIII. Mezőségi nyelvjárásterület: \r
A zárt ë hang már csak nyomokban fedezhető fel. \r
Északi részén közepes erősségű í-zés hallható, kettőshangzók nem jellemzők. \r
Hosszú magánhangzórendszere sok helyen bomlóban van, helyettük rövid vagy félhosszú hangok állnak (házbol, elött), a szótagzáró r, l, j viszont nyújtó hatást fejt ki.\r
Egyik legjellegzetesebb sajátossága az a-zás, vagyis az o > a váltás (bagár, katana, malam). \r
A nyíltabb ejtés az ö hangot is érintheti.\r
Archaikus vonása a családi helyhatározóragok (Sándornott, Sándornól, Sándorni), \r
a megyen, teszen, viszen-féle alakok használata.\r
IX. Székely nyelvjárásterület \r
A székelyek az Árpád-kor folyamán a keleti határvédelemmel összefüggésben, más vidékekről áttelepítve foglalták el mai lakóterületüket. \r
A keleti székelység nyelvjárása a nyugat-magyarországi tájszólással mutat rokonságot (pl. nyitódó uo, üö, ie kettőshangzóival: juo, füöd stb. vagy az e-nél nyíltabb ä-ivel: ästä, mäkeg), \r
az udvarhelyszéki székelység ö-zésével a Baranya megyei magyarság nyelvéhez áll közelebb. \r
A nyugati székelység tájnyelvébe számos mezőségi vonás szüremkedett be (gyenge a-zás). \r
székely sajátosság: szótagzáró r, l, j nyújtó hatása, \r
használatosak a tehen, szeker-féle alanyeseti formák, \r
megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala).\r
A feltételes mód többes első személyében jellemzők a látnók, kérnők alakok, \r
archaikus raghasználat nyomait őrzik a családi helyhatározóragok: Józsini, Józsinitt, Jozsinul 'Józsi(ék)hoz, Józsi(ék)nál, Józsi(ék)tól'.\r
X. Moldvai nyelvjárásterület: \r
A középkortól kezdve több hullámban települtek ki magyar csoportok a Kárpátok keleti előterébe, Moldvába. \r
A moldvai magyarokat ma közkeletű kifejezéssel csángóknak nevezik.\r
keleti székelység több évszázados kivándorlásából eredő lakosság leszármazottja.\r
Mezőségi jellegű a-zás jellemzi az északi és részben a déli csángóságot. \r
Az északi csángókat és az mezőségi szigeteket összeköti még a ty helyetti cs (kucsa 'kutya'), \r
gy helyetti dzs (dzserek),\r
a hangsúlytalan szótagi ö-k helyetti e (füstes, jőjen, ördeg), \r
e-k helyetti ö-k (örög 'öreg', körtö), \r
az a helyetti o (soho 'soha', lobbon 'lobban', folu 'falu'). \r
Az északi csángóban az s helyett gyakran sz hangzik (\"sziszegés\": maszt 'most', eszmit 'ismét'). \r
Erős román nyelvi hatás a beszéddallamban és a számos jövevényszóban mutatkozik meg. \r
A moldvai magyarok kétnyelvűek, a magyar nyelvhasználat a családi és kisközösségi színterekre szorult vissza, erős pusztulásban van. magyar","topics":["magyarság","nyelvjárás","nyelvhasználat","mássalhangzó","magánhangzó"],"id":"061209"}]

#magánhangzó

Magyar nyelvjárások